A fogágybetegség egy krónikus betegség, amely évek során fejlődik ki és mivel fájdalommal nem jár, fogorvosi ellenőrzés hiányában hosszú ideig észrevétlen maradhat. A fogágybetegség a laikusok körében vagy ínyvérzésként, vagy ínysorvadásként ismeretes. Valójában az egyik leggyakrabban előforduló krónikus fertőző betegségről van szó, mely népbetegségnek tekinthető. Legenyhébb formája az ínygyulladás, amikor a kellemetlen lehelet kialakulásán kívül a fogakat körülvevő rózsaszínű, feszes íny fogmosáskor vagy magától vérezni kezd, beduzzad, vörössé válik, egy vagy több fog körül – ez az első figyelmeztető jel akár évekig is fennállhat anélkül, hogy az állapot súlyosbodna, és nem érinti a fog tartószerkezetét. Az ínygyulladásnak egészség- és fogkárosító hatása is van (pl. gócbetegségek, koraszülés, szívbetegségek).
Ebben a stádiumban fogorvosi beavatkozással a betegséget még meg lehet gyógyítani.
Kezeletlenül viszont a folyamat továbbhalad, károsítja a fogat rögzítő apparátust, és a fogak rögzítettsége oly mértékben gyengülhet, hogy azok fokozott mozgathatósága már az egyén által is észlelhetővé válik. Ekkor azonban a károsodás már az esetek túlnyomó többségében igen súlyos, komoly csontpusztulás is észlelhető, és sokszor csak a fogak eltávolítása az egyetlen gyógymód.
Az elkészült fogmű tisztítására külön meg kell tanítanunk a beteget. A fix részt értelemszerűen fogkefével megtisztítja a szájban. A kivehetős részt viszont célszerű eltávolítani, és szájon kívül is megmosni, majd nyugodtan vissza lehet helyezni. A […]
A megmaradt fogakat úgy készítjük elő, mint a koronához, vagyis laikus nyelven lecsiszoljuk. Majd ezekről veszünk egy precíz lenyomatot. A fogtechnikus kolléga készít a megmaradt fogakra egy hidat, melyhez valamilyen, ún. finommechanikai elhorgonyzási eszköz csatlakozik. […]
Válasszon rendelőt!