Kisterenye: +36 32 350 638
Gyöngyös: +36 37 310 638

Miről is szól a gyökérkezelés?

Az előbb említett indikációkból láthatjuk, hogy a gyökérkezelés lényege a fog idegkamrájának, és a gyökérben futó idegcsatornáknak a kitisztítása, fertőtlenítése, kvázi sterillé tétele. El kell távolítanunk az elhalt szöveteket, kórokozókat, baktériumokat. A folyamat általában egy kiinduló röntgenfelvétel készítésével kezdődik. Erről tájékozódunk, hogy nagyjából mivel is állunk szemben, a gyulladás bizonyos fázisainak már vannak a röntgenképen is látható jelei, megtekintjük ugyanakkor a gyökerek lefutását, számát, egyáltalán azt, hogy érdemes-e gyökérkezelni. Aztán az idegkamra megkeresésével, majd feltárásával folytatjuk. Ezt a folyamatot speciális fúrókkal végezzük. Ha ez megtörtént, következik az idegcsatornák megkeresése. Eltávolítjuk a csatornák tartalmát, majd ezek után meghatározzuk a gyökércsatornák hosszát. Nagyon fontos és kihagyhatatlan lépés ez. A gyökérkezelés sava-borsát az adja, hogy mindent mikrobiológiai szemlélettel kell végeznünk. Vagyis a gyökércsatorna kezdetétől egészen a csúcsáig kell megmunkálnunk, fertőtlenítenünk az egyes csatornákat. Mintha gyakorlatilag minden egyes baktériumot, minden szöveti törmeléket szeretnénk eltávolítani a csatornákból. A gyökércsatorna hossz meghatározás kétféle módon történik. Az egyik egy speciális készülék segítségével, mely a szövetek közötti elektromos ellenállás-különbségen alapszik. Ez az ún. apex lokátor készülék. A másik lehetőség kontroll röntgenfelvétel készítése, ahol a gyökérkezelő tűket behelyezzük a csatornákba és így készítünk röntgent. Mivel a tűk láthatók a képen, ebből következtetni tudunk, hogy a megfelelő mélységben vagyunk-e a gyökércsatornában.

Gyökércsúcs meghatározás Apexlokátor segítségével, és egy tűvel végzett kontroll röntgenfelvétel:

Mindezek után következhet a megmunkálás. Minden kezelendő fogról azt kell feltételezni, hogy annak a gyökércsatornának nem csupán a belseje fertőzött, hanem a falai is tartalmaznak baktériumokat. Ugyanakkor a kezelés elején még nagyon szűk átmérőjű csatornákat, megmunkálhatóvá, és gyökértömhetővé kell tenni, vagyis a kezdeti szűk keresztmetszetet ki kell tágítani, természetesen mindezt úgy, hogy a fogat ne gyengítsük meg. Ezeket a műveleteket ún. gyökérkezelő tűkkel tudjuk végrehajtani. A tűk egyre növekvő átmérőjűek, és gyakorlatilag olyanok, mint miniatűr reszelők.

Mindig a legvékonyabb tűvel kezdjük a megmunkálást, amivel még el tudok jutni egészen a gyökércsatorna végéig. Majd ezek után következik az eggyel nagyobb átmérőjű tű. A munkafázisok között úgynevezett átöblítő folyadékkal kiöblítjük a csatornában összegyűlt reszeléket. Ha ezt nem tennénk meg, akkor a csatorna előbb-utóbb eltömődne. Ugyanakkor ez a bizonyos átöblítő folyadék nagyon erős fertőtlenítő is. A kezelések között pedig egy baktériumölő kálcium-hidroxid pasztával zárjuk le a fogat.

Mindezen folyamatok révén elérjük, hogy a gyökércsatornák sterilek legyenek. Ezek után következhet a gyökértömés. Kiszárítjuk a csatornákat, majd speciális anyaggal hermetikusan lezárjuk őket.

A gyökérkezelés lényege a mikrobiológiai szemlélet. Ezt segít betartani, hogy a kezeléseket ún. kofferdam izolálásban végezzük. Ez egy gumilepedő, amelyet ráhúzunk a kezelendő fogra, így elzárjuk a fogat a száj többi részétől, segítvén ezáltal is betartani a steril körülményeket.

A gyökérkezelés végét nem a gyökerekben lévő tömés jelenti! Nagyon fontos, hangsúlyt fektetni a megfelelő koronai restaurációra is! E nélkül csak fél munkát végeztünk, mert hiába jó a gyökértömés, ha a koronában lévő tömés nem megfelelő. Ekkor idővel cserélni kell a gyökértömést is, és kezdhetjük elölről az egész folyamatot!

Gyökértömés folyamata:

Csúcsig érő, falálló gyökértömés:

További bejegyzések

Hogyan történik a kombinált fogpótlás gondozása?

Hogyan történik a kombinált fogpótlás gondozása?

Az elkészült fogmű tisztítására külön meg kell tanítanunk a beteget. A fix részt értelemszerűen fogkefével megtisztítja a szájban. A kivehetős részt viszont célszerű eltávolítani, és szájon kívül is megmosni, majd nyugodtan vissza lehet helyezni. A […]

Mi a kombinált fogpótlás elkészítésének menete?

Mi a kombinált fogpótlás elkészítésének menete?

A megmaradt fogakat úgy készítjük elő, mint a koronához, vagyis laikus nyelven lecsiszoljuk. Majd ezekről veszünk egy precíz lenyomatot. A fogtechnikus kolléga készít a megmaradt fogakra egy hidat, melyhez valamilyen, ún. finommechanikai elhorgonyzási eszköz csatlakozik. […]

Rendelőink

Válasszon rendelőt!